Interjú Najmányi Lászlóval

       INTERJÚ Najmányi Lászlóval

       Készítette: Barna Róbert

       Az interjút válaszváltozatokkal és előszóval Najmányi László látta el

     (Najmányi László éppúgy felismeri és az eredetivel az előszóban elhangzottak írásba áttett változatát, mint az e változat utólagos korrekciójával és kiegészítésével készített szöveget.)

     A magnószalag a hangokat rögzítette. Nem tudja visszaadni a képet: a környezetet, a riport-alany személyiségének képi varázsát, magyarázó és kiegészítő gesztusait, a közelben és távolban hangtalanul történteket stb..

     A magnószalagon rögzített szöveg leírásakor elvesznek a hang vonzó jellegzetességei: hangsúlyok, hangtónusok, befejezetlen szavak, artikulálatlan kiáltások, zörejek, szünetek stb.

     És nem marad más, mint szavak laza, hiányos, összekuszált, banális rendszere. Mindez kinyomtatva! Mint egy rakás katona.

     Csábító az utólagos kontroll lehetősége. Különösen akkor, amikor az elhangzottak ráadásul még fontosnak is tűnnek. Így került egymás mellé: a gondolatnak vélt, vélt gondolat verbális közelítéséről készített kétdimenziós másolat egyszerűsített reprodukciója, és ennek a reprodukciónak újra, alaposabban számításba vett érdekfikciók által determinált utópiája.

     Tekintsem a fentieket és az alábbiakat önarcképnek! Úristen!

                                                                                                                           (Najmányi László)

1

Recenzió jelent meg nemrégiben az „Eső a szilfák levelén” című novelláskötetről. A rövid ismertető két szerzővel külön foglalkozik. Az egyik Te vagy. A kritikus – szó szerint – ezeket mondja rólad: „Najmányi Lászlónak két dolgot kellene eldöntenie: akar-e prózaírással foglalkozni, és akar-e valóban szívből haragudni valamiért. A kötetben közölt miniatűrjei ugyanis jórészt egy gondolkodó fő és kitűnő megfigyelő melléktermékeként hatnak.”

Válasz:

Melléktermék? Vannak dolgok, amiket csak leírni tudok, vannak, amiket csak lefényképezni. Akármihez fogok, mindig az adekvát megjelenési formákat keresem. Ez lehet, hogy film, lehet, hogy novella, lehet, hogy festmény vagy fénykép. Én nagyon irtóznék attól, hogy ha specializálódni kellene. Szeretnék mindent csinálni és mindig mást.

Válasz-változat:

A kritikus – egyike a keveseknek, akik szimpatizálnak az anyagommal – nem csak azt állítja rólam, hogy kezemben „megvillan a sebészkés.” Ugyanakkor sürget: döntsem el, akarok-e valóban, szívből haragudni valakire, valamiért. Nem jó, ha a sebész szívből haragszik a műtőasztalon fekvő páciensre.

(Persze honnan tudom én ezt? Hisz nem vagyok orvos.)

Melléktermékek? Melléktermékek. Remélem is! Miért kellene örülnöm, ha valamire rámondhatnám: Ez az! Ez volt a Főművem!

Jó lenne, ha le tudnám írni, amit akarok.

Jó lenne, ha le tudnám fényképezni, amit akarok.

Jó lenne, ha az adekvátnak tűnő adekvát lenne.

Jó lenne, ha észrevenném: most éppen specializálódom.

Szeretnék írással is foglalkozni. Két kötetnyi prózám, egy kötetnyi vers és sok színdarab lapul a dossziékban.

2

Rólad úgy beszélnek, mint az eszközbeli kísérletek elkötelezettjéről. Hiszen egyaránt használod a fényképezés, a festészetmontázs, díszlet eszközeit, írsz novellát, rádiójátékot, operalibrettót, kritikát, rendezel filmet, színdarabot, s ha jól tudom, jól forgatod a technika és a „zenélés” eszközeit is.

Válasz:

Egyszerűen arról van szó, hogy használom a rendelkezésemre álló eszközöket. Nem különösebb eszközök ezek. Mindenkinek van magnója, mindenki fényképezhet…

Válasz-változat:

Hát igen. Tényleg nincs mindenkinek magnója és nem is fényképezhet mindenki. Felajánljam? Nem ajánlom fel, mert akkor nekem nem marad, és valakinek fel kellene ajánlania a sajátjából egyet.

3

Igen ám, de ez a technicizálás nálad többet jelent a technikai eszközök használatánál. Nálad a színpadon a tárgyaknak központi szerepe van. Egy magától megnyíló szekrényajtó, egy hirtelen lezuhanó vizeskancsó, egy a plafonról leereszkedő kerékpár, vagy egy hangszóró, mint főszereplő, mind bizonyság erre.

Válasz:

Sokszor éppen a technika ellen beszélnek ezek a dolgok, amiket a technika segítségével csinálok…

Válasz-változat:

Sokszor éppen a technika mellett beszélek a technika segítségével. Igyekszem megbarátkozni vele. Csak vissza ne köszönjön! Kedves gépeim – egyelőre – készségesnek mutatkoznak.

Ön is gép?

4

Szűkítsük most le ezeket a technikai dolgokat az írás eszközeire. Közelítsük meg talán a mesterek felől. Kafka, véleményem szerint, az élen szerepel.

Válasz:

Azt hiszem, hogy a Herczeg Ferenchez való kapcsolódás éppen ilyen erős. Amikor úgy érzem, hogy az a szükség, hogy Herczeg Ferencet dokumentáljam, mint a mai létező lényt, akkor Herczeg Ferenc vagyok. Abban a pillanatban, amikor úgy érzem, hogy Kafkát kell idéznem, akkor Kafka vagyok. Itt az a lényeg, hogy mindig hamis dokumentumokat hozok létre: Hamis Kafka-novellát, összetévesztésig hamisat, összetévesztésig hamis Herczeg Ferenc-i vagy Ady Endre-i írást. Felhívni vele a figyelmet arra, hogy itt valami hamis, vagy magában az írásban, vagy az azt követő tükörben.

Válasz-változat:

Illusztrációul megemlíthetem: a hamis dokumentumok konstruálásának programja is jól sikerült MÁSOLAT.

A jól sikerült másolat csaknem az eredeti. Ráadásul szocializálja a szocializálhatatlant, az egyedinek szántat kis módosítással sorozatgyártásra alkalmassá teszi. Most Thaly Kálmán egyik verséből idézem a „most” szót. Thaly Kálmán csaknem kuruc volt. Utcát neveztek el róla, csaknem utca az az utca. Hű mását fel kellene építeni New Zealand őserdeiben.

Miféle tükör követi az írást?

5

A Kafka novellák színpadi változatai, a „Császár üzenete” mint filmtéma, de elsősorban a nyelvi eszközök hasonlóan szigorú, tudatos használata nem tűnik véletlennek.

Válasz:

Kafka sokkal szigorúbb és sokkal kegyetlenebb nálam. Én inkább azt mondom, hogy pontosságra törekszem. Amit beszédben nem tudok elérni, azt írásban majdnem elérem. Ugyanakkor észreveszem azt is, hogy minél pontosabb egy írás, annál érdektelenebb.

Válasz-változat:

Kafka sokkal szigorúbb, megbocsátóbb nálam, és nyilvánvaló, hogy nem lehet a műveit másolni. Ez a műveiből következik. Ön félreért, ha azt hiszi, hogy Kafka műveit másolom. Ez a félreértés a műveimből következik. Műveim a félreértésből következnek. Nagyon kényelmetlen ez. A kényelmetlenséget nem lehet másolni. Kényelmetlen. Amit beszédben nem tudok elérni, azt írásban majdnem elérem. Amit nem tudok elérni, azt majdnem elérem. „Miért nyújtózkodik az ember?” – kérdik a buszon, ha látják, hogy el akarom érni. Elég nevetséges látvány, amikor a buszon el akarom érni. Talán nincs is ott. Alaposan megizzadok, mire a következő megállónál szégyenemmel le tudok kászálódni. „Jó estét kívánok! Nyújtózkodunk?” – kérdi a barátságos és megvárja, míg úgy-ahogy rendbehozom zilált öltözékem és ábrázatom.

6

Hadd kapcsoljam még az előzőekhez írásaid szerkesztési módját. Itt van például az, ami a „Borzalmak Háza” színpadán történik: egy vak gyerek extrém kalandja a süketnémák intézetében, vagy vegyük például a „Tolvajok városa” című hangjátékot, ahol nemlétező házakból figyelik egymást a lakók.

Válasz:

Mind, amit itt most körüljárunk, mindegyik darab, írás egy szó-gimnasztika kigúnyolása egy szavakból felépített építmény nevetségességének bizonyítása.

Válasz-változat:

Ha egy szavakból felépített építményt „szavakból felépített építmény”-nek nevezünk, és nevének megfelelően bánunk vele, legfeljebb szemet-szúró hiányosságain lehet mosolyogni. De ha egy szavakból felépített építményt – hogy is mondjam – a „valóság tükre”-ként kezelünk, tudnunk kell, hogy érdekek teszik azzá, egyfajta értékrendszer szerint esetleg „tavas-barlang” vagy éppenséggel „pokolgép” sőt „rubeola”, „sasfészek”, „melegágy”, „foglalkozás-nélküli”, „osztályzó-harcos” stb.

7

Nekem úgy tűnik, hogy ezeket a szituációkat, nyelvi, gondolati „szerkezeteket” Te nagyon komolyan veszed.

Válasz:

Ahhoz, hogy előttem álljon az, amit ki akarok nevetni, vagy nevettetni, előbb föl kell építenem.

Válasz-változat:

Ahhoz, hogy előttem álljon az, amit ki akarok nevetni, vagy nevettetni, előbb fel kell építenem, hogy aztán felpillantva rémülten ismerjek rá, és csapot-papot otthagyva hanyatt-homlok szaladjak le a lépcsőn, csak a fordulóból merve hátranézni, óvatosan a bal váll fölött. És ha még ott magaslik, ahová építettem, és úgy magaslik ott, akkor aztán igazán inam-szakadtáig!

8

Miért kérdőjelezed meg éppen a szigorúságot és a pontosságot, hiszen ez az, amit komolyan gondolsz, mint a „lazaság” ellentétét? S ha mind a kettőt elveted, akkor mi az, amit az írásból komolyan kell venni?

Válasz:

Az írást. Azt, hogy sok mindent meg tudok csinálni az írás által. Az is írás, amikor az írás által az írás ellen fordul az ember. Ezt én komolyan veszem. Amikor bejön ennek az ötödik csavarja, akkor még komolyabban veszem: pl. most, mikor beszélek róla.

Válasz-változat:

Az írást, mint szándékot. Azt, hogy milyen nevetséges igyekezettel próbálok valamit létrehozni az írás által, esetleg olyat, amit éppen az írás által nem lehet. Félek, amikor kiderül, hogy mindennek van az ötödik után még számtalan csavarja, és minden idézőjelek közé szorítva jelenik meg. Milyen régi félelem ez! Csaknem új.

Nagyon elemi módon lehet csak róla beszélni.

9

Az eszközök használatánál, tehát, mindig ugyanígy jársz el? A „Császár üzenete” című filmben a főszereplő tánca, mozgása és gesztus absztrakciója például szintén megkérdőjelezett?

Válasz:

Egy elem, amiről én azt hiszem, hogy egy giccs, és aztán meglepődve tapasztalom, hogy másnak nem az. Ha másnak nem az, aminek én csináltam – gondoltam –, akkor ez másnak nem szatíra, nekem pedig az. Számomra ez nem egy kifigurázott giccs, hanem még csak nem is kifigurázott giccs.

Giccs, amit már nem is lehet kifigurázni, annyira magától értetődően az.

Válasz-változat:

Tapasztalta már Ön is, hogy a hosszú utazás végén, a távoli városba érve egyszeriben minden önmaga paródiájának tűnik? A Pályaudvar kész karikatúrája annak, ami lehetne, a Hordár önmaga elrajzolt alteregója, a homlokzaton az Óra időviccet mutat, és bérkocsira váró Tömeg biztosan azért mosolyog, mert tudja, milyen mosolyogni való a bérkocsira váró Tömeg. Aztán a Szálloda! Már a szó is nevetést fakaszt: Hova száll? Oda?! A Portás ott az üvegablakos fülkében – hiszen ő is tudja, milyen abszurdum ő az üvegablakos fülkében!

Végül az egészen elképesztő eset, mintha valami regényben olvasnánk: rokonlátogatásra az Őrültekházába megyünk! És az Őrültek! Mint megannyi ripacs, őrültséget imitálnak! Minden csak mulatságos torzója annak, ami. Vagy – és az még szomorú is – ami lehetne. Giccsben élünk, giccssorsot, giccsesen. Néha vigasztaljuk magunkat: – Bizonyára csak abban a távoli városban van ez így, legegyszerűbb, ha nem szánjuk rá magunkat a kellemetlennek ígérkező utazásra.

10

Te a szatírát, a kigúnyolást tehát nem úgy képzeled el, hogy valamit valamilyen helyzetbe hozol, hanem azt a valamit hozod létre, lehetőleg a megszólalásig élethűen, mely önmagában hordozza önnön kritikáját.

Válasz:

Úgy tudnám én ezt megfogalmazni, hogy én is észrevettem, s észreveszem nap, mint nap, hogy tulajdonképpen nem az a fontos, amit írok, hanem hogy ez az írás milyen kontextusba kerül. Vagyis az én dolgom az, hogy egy adott kontextust megváltoztassak, vagy egy adott kontextusnak más jelentést adjak. Ha filmet csinálok, akkor számolnom kell azzal, hogy milyen kapcsolat van egy mozivásznon lejátszódó jelenet, és a néző között. A műalkotás valahol a kettőnek az interferenciájából születik, tehát nem a mozivásznon, hanem akkor, amikor én csak becsalom a nézőt az én utcámba, aki nagyon jóleső érzésekkel néz valamit, amit nem lenne szabad jóleső érzésekkel bámulni.

Válasz-változat:

Például: „Szeretnélek megcsókolni benneteket!” Hangosan mondjuk el azt a mondatot:

   Autóbuszon

   Őrszobában, mint gyanúsított

   Titkos találkahelyen

   Termelési értekezleten

   Temetésen

   Rokonlátogatáson

   Parlamentben szószékről

   Helyszíni szemlén

   Akadályversenyen

   Kivégzőosztag előtt, mint elítélt,

              mint vezénylőtiszt

   Templomban

   Színházban a színpadon

                a nézőtéren

   Gőzfürdőben

   stb.

11

Érdekes kísérlet ez, ahogy próbálsz kilépni a műalkotásból. Megpróbálsz egy olyan előadás-szerkezetet létrehozni, melyben, mondjuk, egyszerre szerepelsz a filmvásznon, és a színpadon is.

Válasz:

Ez egyszer már 72-ben, vagy 73-ban megtörtént egy egyetemi színpadi előadáson. Én szerepeltem egy filmben, ott álltam a vászon mögött. A közönség tudta, hogy ott állok, s mindezt, vagyis ezt a helyzetet egy magnóra felvett hang, az én hangom elemezte.

Válasz-változat:

Ugye milyen régen volt 1973? Hát még 1972! Képtelenség. Túl gyorsan lassul az idő. Hamarosan kénytelenek leszünk tapasztalni, hogy mit is csinálunk éppen.

12

Van ennek egy ikerpárja is, a „Hangszóró-játék” című előadás, amikor a baloldali hangszóró arról beszél, hogy ő a jobboldali, majd fordítva… De ugyanilyen megfordítás, vagy kilépés az a bizonyos novelláskötetben megjelent fénykép, ahol az ál-írói gesztust dokumentálva fordítva, vagyis filterrel ellenkező végén veszed be a cigarettát. De ennek története is van.

Válasz:

Valóban, a Ludas Matyi egyik élesszemű olvasója – Béczi Jánosné Lajoskomáromból – újra lefényképezte, és megjelentette a lap „Tücsökbogár” című rovatában. Bizonyos szempontból örültem ennek, mert „bizonyos szempontból” ez egy várható reakció volt. Ugyanakkor pedig föl is háborodtam, hogy az a „várható reakció” bekövetkezett. Azért ezt nem hittem volna…

Válasz-változat:

Megijedek, ha kiderül, valamiben igazam volt. Örülök, ha tapasztalom, hogy nem volt igazam. Megjósolom, hogy nem lesz igazam.

Megijedek, amikor a jóslat beválik.

13

Szerintem ez tipikus reakció egy ilyen szituációra.

Válasz:

Valóban nagyszerű érzés, amikor egy fiatal író a „Tücsök-bogár” rovatba kerül. Akkor egy kicsit elkezd félni. Ráadásul egy fordítva bevett cigaretta miatt kerül oda. Elég borzasztó ez, hogy egy ilyen minimális vicc sem érthető.

Válasz-változat:

Jóesik tudni, hogy a viccem immár köztulajdon. Bárki bárhol közölheti a fényképemet. Sőt, fénykép helyett akár engem is a házfalra ragaszthatnak – mondjuk a Körút és a Rákóczi út sarkára –, még felirat sem kell, majd önként üvöltöm.

14

De hiszen nem véletlenül nyúlsz ehhez az eszközrendszerhez, ilyen reakciót akarsz provokálni.

Válasz:

Azért használom ezt az eszközrendszert, mert közérthető. Mindig közérthetőségre törekszem. Ennél közérthetőbb gesztus, mint hogy valaki fordítva gyújtja meg a cigarettát, azt hiszem, nincs. Ebben még egy idegen szó sem szerepel – hacsak a „cigaretta” nem az.

Válasz-változat:

Nem csak a „cigaretta” szó idegen, hanem az is, valószínű, hogy a fénykép vált idegenné a tárgyától. Már nem engem ábrázol, hanem csupán egy fénykép, semmi köze hozzám. Ezért használják skrupulusok nélkül – tulajdonképpen nincs ebben semmi szégyelllnivaló.

15

Közérthetőség és avantgarde. Nincs itt ellentmondás?

Válasz:

Számomra az avantgarde abszolút aktuális, abszolút közérthető, abszolút egyszerű, abszolút tiszta és abszolút félreérthetetlen. És mivel ilyen egyszerű, tiszta és félreérthetetlen, azért tűnik mindig bonyolultnak, s mint ilyet, mindig félre is értik…

Válasz-változat:

Az „egyszerű” szó helyett az „elemi” szót kellett volna használni.

16

Létezik egyáltalán ilyen, hogy avantgarde?

Válasz:

Mindig létezik.

Válasz-változat:

Ha nem létezne avantgarde, kik után mennénk?

Vagy nem is megyünk?

Vagy már csak utóvédharcok folynak?

Vagy csak utólag derülhet ki, hogy ki volt elől?

Hol lesz akkor már az? Hátul? Sehol? Még mindig elől?

És hol vannak azok, akik szerint nincs elől senki?

Talán elől? Szomorú lenne.

17

Abban a formában, hogy friss, új, vagy újszerű, hogy kísérletező?

Válasz:

Avantgarde-nak lenni, természetes-természetellenes magatartás. Az, hogy ez a magatartás milyen címke alatt szerepel, engem csak (illetve főleg) szolidaritási szempontból érdekel. Nem hiszem, hogy ezek az emberek, akik ezt a sorsot vállalják, azok valami ravaszságból teszik. Egyszerűen azért csinálják ezt és így, mert nem tudják másképpen, mert alkatilag erre alkalmasak.

Most én kérdeznék tőled valamit. Vajon Te nem azért csinálsz interjút, mert ahelyett, hogy magadban tisztáznál egy csomó dolgot, mások segítségével akarod ezt tenni?

Válasz-változat:

A legfontosabb feladat a felszabadítás.

Először minden művészetté vált.

Azután mindenki művész lett.

Végül mindenki az lesz majd, ami.

Mindenkinek minden lehetőség jár.

Csak a művész nem fél a kockázattól. Jó lenne tudni, mitől félek éppen?

18

Szerinted nincs jelentősége, kivéve talán a számomra, hogy ez a beszélgetés lejegyzésre kerül? Vagyis nincs semmi értelme felmérni, lejegyezni az avantgarde jelenlegi határait, eredményeit és értékeit?

Válasz:

Én azt hiszem, lejelződik ez, pontosan annyira, amennyire kell. Legfeljebb abból a szempontból érdekes ez, hogy az érintettek beszélnek, és nem róluk beszél valaki. Az érintettek beszélnek, úgy ahogy tudnak, nem róluk beszél valaki sokkal jobban… csakhogy azt tudom, mi várható egy fordított cigarettánál, de azt nem, hogy egy ilyen riport milyen reakciót vált ki.

Válasz-változat:

Különös módon kommentárokra inkább van lehetőség, mint a művek bemutatására. Végül a művekről szóló önkritika lesz a mű. Nehéz erre berendezkedni, de a perspektívák sohasem látottak.

19

Arra gondolsz, hogy most becsaltalak az én utcámba?

Válasz:

Valóban, ezt a helyzetet Te állítottad elő, s ebben a helyzetben én úgy viselkedem, ahogy éppen viselkedem. Nem a természetes közegem az, hogy egy magnó előtt beszélek és kérdésekre válaszolok.

Tulajdonképpen az így kialakuló kép minden bizonnyal hamis.

Válasz-változat:

Minden csak a természetes közegében mutatkozik önmagának. Amióta a közeg művi, azóta semmi sem önmaga.

Egy színpadi pocsolya nem lesz soha pocsolya, hiába csepeg bele a víz.

Persze könnyen lehet, hogy idővel környezetünk szerves része lesz a beszélgetéseket hallgató és rögzítő magnó éppúgy, mint az a lehetetlenség, hogy beszélgetnek velünk.

Jóformán akkor, amikor majd nem akarjuk. Szinte kérdéseket tesznek fel, és mintha várnák a választ.

Ez az írás megszólalásig hasonlít hozzám. Ha összehasonlítnak vele, megszólalok.

20

Tehát csak az interjú szintén igaz?

Najmányi itt és most megszólalásig hasonlít Najmányira, ám mégsem ő az. Azt jelenti ez, hogy Najmányi Najmányi szatíráját adja elő?

Válasz:

Igen, ezt csinálom elejétől fogva.

Válasz-változat:

Képtelenség.

Akkor ez tökéletes interjú. Egy tökéletes, megtévesztésig hamis dokumentumot hoztunk létre. S ez egyaránt válasz a Te kérdésedre és az én kérdésemre is. „Abszolút aktuális, abszolút közérthető, abszolút elemi, abszolút tiszta és félreérthetetlen. S mivel ilyen egyszerű, tiszta és félreérthetetlen, bonyolultnak tűnik és lehet, hogy félreértik.”