EGY
KÖZÖS MANDALA
(
FÖLDNAPÉJEGYENLŐSÉG)
2000.
MÁRCUS 20-TÓL ÁPRILIS 19-IG
Ritka együttműködés példája ez a kiállítás. Példa
egy társat kereső, egymást kiegészíteni
vágyó kapcsolat teremtésére. Mondjuk így: két nemzedék kéznyújtása egymásnak.
Tehát lehetőség a találkozásra, és nemcsak egymással, a közönséggel, hanem a
helyszínnel is.
A
helyszín - a Black-Black Galéria
pince-háttere - a látogató számára is meglepetést jelent. Belépni vagy
inkább bebújni, lereszkedni egy vékony pallón, egy szénlerakodón át, orpheusi
érzést kelt. Az ember rítuskén éli át a megérkezést. Lelátogatni ide olyan,
mint egy szimbolikus alászállás az alvilágba . Ez a
pince-terem-sor Lantos és barátai műve . Véleményünk szerint ez az undreground
kiállítóhely Pest egyik legerősebb hatású hátterét adja,
adhatja a kiállítóknak.
Kelényi
Béla és Kecskés Péter közös művét is
ihletett légkörrel vette körül. A pincetér szinte mágikus kapcsolatba került a
helyszínen épített kultikus-meditativ tárggyal.
A
tárgy háromszor három fekete négyzetből áll, melynek közepét a helyszínen
kitermelt föld adja. A mű vízszintes,
testszerű installáció, a körnek és a négyzetnek, valamint a keresztnek
szentelve. Mondjuk így: egy Szent Sír,
egy közös mandala , mely ősi
hindú és keresztény jelképekből építkezik.
Az
előzmények Kelényi 98-as indiai
installációjához kapcsolódnak, melynek szerkezetét, többek között, az
évszimbolizáló 365 tégla adja. A 98- as
alkotás, egyik jelentésvonulata mentén tehát, az év emlékműve.
Ez
is egy emlékmű. Mintája egy indiai Naptemplom mandala szerű alaprajza.
A
minimalizált installáció ugyanakkor jelképes sír is. A fektetett négyzet, a földdel szinte egyenlővé téve, kitrerítve,
éppannyira mandala, mint sírkőlap-szerű.
A
képegyüttes tehát a földön fekszik. A néző fölé hajolva áll, mintegy fejet
hajt az elmúlás előtt . A főhajtásra az
alkalmat a tavaszi napéjegyenlőség adta, az átlépés pillanata, az áthatásé, a
még-nem és a már-nem köztes pillanatáé.
A
képekből és szimbolikus képlenyomatokból épült elemi szerkezet a köztes lét szimbolikus terét idézi.
A
képek a Nap mozgásának megfelelően rendeződnek el a négyzeten és négyzet
alakúak. Ez az alapforma a föld
szimbóluma, míg a kör az ég jelképe.
Előbbukkannak más alapelemek is. A tűz, a víz jelei egyfajta alkimista
keretet adnak egy tradicionális alapállás köré.
A
háromszor három méteres fekete négyzet egy behatárolt idősík kijelölt tere.
Égtájkereszt . A szerkezet is keresztek által jön létre. A centrumot a
helyszínen kitermelt és ledöngölt földnégyzet adja. A kiegyensúlyozó
körközépponton arany fénylik, ami nyilvánvalóan a Nap, a fény jelképe.
A
kilenc négyzetméteres fekete tábla szimbolikus keretéből kiárad valami. És ez a
valami a határszféra légköre. Amit itt látunk, az a müvészet és a mágia határán helyezhető el. A helyzetből, a
kompozicióból épp ez a se-itt, se-ott
határ-hatása, az ebből fakadó életerő sugárzik.
Végülis
ez nem temetés. Nem az a hely, ahol eltemetik a müvészetet. Vagy ha igen, akkor
újraszülik. Ettől határhelyzet. Ezt a
közös alkotást nemcsak művészetként, de
művészetként is lehet érteni, értelmezni. Ám, nem kell, talán nem is lehet
érzelmileg azonosulni vele.
A
minimalizált érzelmi tér megakadályoz bennünket ebben. Úgy tűnik, hogy épp az
énazonosság, a szubjektivitás elengedésére adódott itt lehetőség. Épp a megjelenő elengedettség, a személyes
motívumok nélküli éppen-csak-azonosság élhető át egy pillanatra, hogy aztán az
érzés átadja a helyét az elemzésnek, a „miértnek”.
Ez
a sokszorosan öszefüggő rendszer, amit ez a két ember, erre a helyre komponált,
bonyolult szellemi konstrukció. Felfejtésre vár. Alakító elemei az égtájkereszt, a Napkereszt, a Svasztika, a fény és sötét
ellentéte, a zodiákuson belül kitüntetett napfelkelte, dél és naplemente,
valamint az éjfél jelölésrendszere vagy éppen a napfotók (melyeket Csikó Zoltán
készített Kelényinek), mind- mind plussz jelentéseket hordozó jelek.
Kelényi
napfotó dokumentációja nem esztétizáló,
hanem létszimbólumok, átéltségi formák, fokozatok jelképei. De Kecskésnek is
inkább a művelet a fontos, a mágián keresztül elérhető transzcendens, a
felismerhetetlenné-tétel, az áttételes formák formálása-rögzítése, tehát az
elrejtett nyilvánvalóvá tétele, és a nyilvánvaló elrejtése.
Kecskés
Péter képei külön elemzést igényelnének.
Az egymásra fotózás módszerével készített, dörzsölt, kapart vagy éppen
kitakarások által felismehetetlenné tett nyomatok, a kardinális -fix jegyek
deformációi, az alkimista térkép-kitakarások , a szendvics-diák mindenesetre
gazdagon értelmezhetők.
Nyilván
mindketten a hiteles formákat keresik egy relativizált világban. Ám a közös anyag több az egyéni
képszerkesztésnél. Vízió, mely a látogatóban eszenciális asszociációkat
szabadít fel.
