A képek nem szűnő pörgése
Képzelet protézisek
A szem idomítása alatt
elájul
A láthatót észlelő
értelem
És kétségbe vonja azt,
amit lát
De Ki vetít itt nekünk?
Ezt kérdezem magamtól
És azt, hogy elfordítsam-e
a fejem
arról, ami a szemem elé tárul?
vagy rászögezzem a
tekintetem?
A kora hajnalt látom
A kora hajnalt látom
Azt a régi tegnapot
elidőzök a dolgok
árnyékában
igen, azok a régi dolgok
ott alszanak
és amit az ember gondol, az megvan valahol
de ez most vajon melyik
délután lehet?
a látás ipar
félénken nézünk félre
a nézőgépek egymásnak
sokszorosítják
a felvett képet
az érzékelhető valóság
túlcsordul
önmagán
itt nincs más csak
a látás idomítása
a mesterséges látás
a világ észlelésének
gépesítése
a tekintet szakadatlan
kétségbevonása,
győzelem
a súlytalanná vált tanú
nem kérdez rá
Az észlelés szabadságára
a pusztulás
a pusztulás szüntelen
jelenidejében
a
veszteség könnyedén előállítható
a test foglya
az eseményfelvevő és
visszajátszó készülék,
amelyet a félelem
rezgésbe hoz,
megpróbálja meg nem
történtté tenni,
azt ami van
Két térfél között
A jelen az a
választóvonal
ahol mindkettő látszik
Ahol egybeolvasható a
kezdet és a vég
alám tolja magát
alám tolja magát
úgy hajlítja
úgy tárja nyomja
akar és követel
a ritmus miatt
oda vissza
adok kapok
Befogadás és közreműködés
minden
szégyenkezés nélkül
szemérmetlen
dolgok nevét kimondva
a szülő
testrészét mutatja
és kitárja
magát a kínálkozónak
és egymásba
csúszik
egyetlen
aktust alkot
az
összefonódásban
velem
és hallom, hogy igen igen
ez hát az
Elragadtatás
de a kitártsága annak
szól, aki jön majd
őt várja
a befogadás
látszólag én vagyok az,
aki a nemi szervek csatlakozási pontjához tapad,
értem történik az aktus.
Én vagyok az, aki az ondó
és a test váladékaiban fürödve
Elveszem benne
én vagyok az, aki
szagokat eszik
akit lázba hozott
én vagyok az, aki a kölcsönös függőség hálójában verdes
Aki
azonosul a vággyal
Aki
lényegébe hatol
Én vagyok az, aki belehal
miközben
egyesül vele
akit senki se tarthat
vissza, hogy
a még megszületetlen
terébe lövellje
magát
ez hát
az
önkívület és egymásban-lét
a kéj és a
gyötrelem örökkévalósága
egy árnyék takarta
gyönyör
Boldogságos
megsemmisülés
amit itt fogantatásnak
neveznek
a kezdet és
vég egybeesésének pillanata
aztán majd
megszilárdul
az ami van
az
önmagából való kilépés
visszatorkollik
önmagába
Ami eddig üres volt
Ami eddig üres volt
formanélküli
kiterjedtségben
a soha nem látott
a keletkezésben lévő
valamivé válik
viszi az életlendület
az áramló jelenségek
ereje
Tettekre késztet minket
Létesülésbe kényszerít
Újabb és újabb formákat
ölt
sóvár szellemünk
Minden egyszerre van
Az egymás mellett létezők
felülírják egymást
Létforgatag
a mintázatok túláradása
Az a lény
Az a lény, akit én úgy
hív, hogy én
Újra és újra elkezd
valamit, ami már előtte beteljesedett
ott van
ahol sohasem volt
ott marad örökre
ahol nem lesz soha
egy futólagos pillantásba
zárva
előre szalad és
visszamegy
A semmivel szemközt
Pont úgy,
ahogy az elme
folyvást
ismételhető
elemeket
készít
a rémület
kezelésére
Hisz nincs
is más
csak a
semmi
Vagyis a semmi változatai
úgy tűnik,
hogy
a
halandóságra hangoltság
kevésnek
bizonyul
az átélő
és az átélő feloldódik a
másikban
felfüggeszti önmagát
feltárulkozik és
közreműködik
minden pillanatban másképp ugyanaz
Az el nem gondolás
Az el nem gondolás
segítségével mindez
Elviselhető lenne
De a csöndben ott fúr mát
a férges gondolat
az embert mindig
az embert mindig felhasználják
átvezetnek rajta
egy sor mondatot
és ő máris a múltba van
hallgatja, ahogy
készülődnek utána
micsoda szégyen mások
által elbeszéltnek lenni
az emlékezet működtető
a végelláthatatlan
ismétlések
az emlékezet működtető
végzi a folyamatos törlést
bizony, a felejtést is gyakorolni kell!
befelé zuhanás
befelé zuhanás
ájult
tehetetlenség
A megszűnni készülő lény
érzi, hogy
elillan belőle a lélegzet
kiszakad
egy sóhaj
aztán a surranó hang
elveszti eredetét
Eloszlik
A személytelenségben
egy hang
egy hang
kiválik a csöndből
előbb társtalanul
aztán összekapcsolódva
egy másikkal
egy szólam előtérbe kerül
és melódiát sző
minden énekel
a dolgok belső hangzása
nem több mint zene
a gondolatformák tánca
felhőképződmények
és a hangszer ő
maga
egy várandós nő
egy várandós nő,
mondatokkal terhes
a befogadás által eggyé
válik velem
én vagyok az, aki
keletkezik
míg bennem nő ez a nő
ő és én egymást
feltételezzük
Egymást átható szövegek
Egymást átható szövegek
Viszony és
készenlét
befogadásra kész forma
Arra törekszik, hogy magába emelje a létet
Érzem
Érzem ahogy belém hatol
És átmegy rajtam
hát nem furcsa, hogy
senki se látja
és én sem látom
csak hallgatom
beszélj csak! - mondom
hiszen az ember soha sem
egészen önmaga
az ember nem azonos
azzal, amit mond, sőt azzal sem, aki mondja
lehet, hogy nem azonos
senkivel
bár odaadja magát a
hangnak
vagyis továbbadja azt,
amit hall
de fogalma sincs, hogy
kinek?
ez az az én
ez az az
én, aki itt halkan szuszog
magát arról
kérdezi,
hogy honnan is hallatszik ez ?
magában
beszél
de valahogy úgy, hogy ne
kelljen rájönni
hogy lassanként minden
mondata
szétesik
búcsúzkodik
mint aki
nem lesz már soha
mint akiből nem marad más
mint egy kérdés
ugye ez már a nélkülem-idő,
amelynek múlása
számomra nem is létezik
Falkába tömörülve
itt nem kell a normaszegés
nem kell a kétértelmű krízis
ahol megkérdőjeleződik minden
itt nincs is más
Csak a hasznosság elve
És a
használat élvezete
aki teheti, az
az inger
gazdag környezetben
a csoportképzethez
törleszkedik
és beszélgetéssel önti le
azt, ami elillan előle
felépíti és azonosítja
az ember úgy érzi, hogy
hazaérkezett
az anyaméhbe kerüléstől
kezdve dolgozik
és felépíti
és azonosítja önmagát
azzal, aki előreélve
kiterjed itt
Mintha ezzel is védekezne
a létfelejtés ellen
pedig ő nem más, mint
a
lehetséges szakadatlan burjánzása
egy
történetet mondó test
az anyja hasában úszik
Kölcsönös függés
hiszen ő is ő
aki jövő embriójának
vázlatát
megvalósítja
Halálkészültségben
Halálkészültségben
Az ember a lehetőségekről
ábrándozik
megszabadulási esélyekről
de valahogy úgy, hogy ne
kelljen rájönni, hogy
mire is gondol igazán
az önmagát
fogyasztó öntudat
Nem akar tudni róla, hogy
a túlélési
vágya
a jelenlét
kiúttalanságában
eltökélten
igyekszik
valamit
találni, ami még értelmes
és
újrajátssza
a
hasztalant
az illúzió hangszere olyan szépen szól
És ő
Hallgatja magát
a létezőn
túlra kérdez
azért ,
hogy visszanyerje a kérdezőt
hogy
meggyöngítse a titkot, amit nem tud
az elvont szélén egyen súlyoz
mert nem tudja elfogadni
a végtelen nem létet
hiszen az előtte és utána
egy lehetséges világokra
széthullott világ
kezd félelmetessé válni
három időt fogyaszt
Emlékfaggatásba kezd
megpróbálja kigondolni
magát
és amit kivetít, azzá
válik
Fedőtevékenységet folytat
három időt fogyaszt
mert nem tudja elfogadni
a végtelen nemlétet
használom
használom ezt a mondatot
olyan mintha nekem
találták volna ki
pedig jóval előttem is
megvolt
látom, hogy megint
Érteni vélsz
pedig ezek a mondatok
csak
Egymást értik
Amolyan egymáshoz
kapcsolható beszédalakzatok
értésbe csomagolt
feltételezések
így beszél magához
amit itt látsz, azt
egyszer majd nem látod többé,
és nem látnak téged se,
amit látnak majd az már
nem Te vagy,
mert senki se tudja, hogy
milyen a másik
sőt magáról is csak
elképzelése van.
Csak azt tudjuk, hogy két
semmi között vagyunk,
és ugyanaz van előttünk,
mint mögöttünk
ami csak azért kezdődött
el, hogy látható legyen
aztán ez is, mint minden,
felszívódik a
láthatatlanságban
Kiiktathatatlan köztesség
Kiiktathatatlan köztesség
A jelen szakadatlanul a
múltba hull
a jövő megszállja a jelent
előre issza a holnapi nap
örömét
és úgy sodor
hogy érzed, hogy
heve
van és mámora ennek a sodrásnak
az észlelés minden
pillanatában
alámerülsz ebbe a kiáramlásba
Kiszabadítható e a beszéd
Kiszabadítható e a beszéd
Valamiből?
valamiből, ami nincs is
minden pillanatban
magamon kívül vagyok
Levegőbe beszélek
szeretném visszanyerni
magam
abból, ami látszólag
nincs
Önkiszabadítás a beszélés
által
Mit is akartam
Mit is akartam mondani ?
akárhányszor mesélem el
magamnak
újra meg újra más
történet jön elő
A pillanat megosztásának
tébolya
Feltárulkozás vágya
de kinek mondom én ezt?
se hallgató se beszélő
múlékonyság
A dolgok feltűnése és
eltűnése
Elévülnek vagy elavulnak
Egy időben azzal, hogy
Megszülettek
nincs más csak
Egy bárhol és bármikor
létezés
a párhuzamos
események egyidejűségében
nincs más csak a sodródás
mellékes részletek
túlsúlya
a lehetőségek bősége és
a kitérők sorozata
nincs más csak az
ugyanaz és mégis másképp
átélhető pillanat
nem létezők
tele a levegő nem
létezőkkel
olyanokkal, akik nem
tudnak lenni,
akik nem tudnak kijönni a
semmiből,
abból, ami látszólag
nincs
egy
halott nő
egy
nem létezőt szülne nekem
bár még nincs eldöntve,
hogy fiú vagy lány legyen
De ő már fel s alá sétál
bennem,
és
azt kérdezi tőlem
hol vagyok azelőtt, hogy
megszületnék?
és hol vannak azok, akik
még nincsenek?
hogy magyarázzam el neki,
hogy nem születhet meg, és hogy
ilyen örökre meg nem születettnek lenni?
Nézi
Nézi a mindenkori életet
Vágya a lehetetlen
befogása
Mert a lehetetlent akarja
olyan eseményeket akar,
amiről senki sem tud
azt, ami egyszer már
végbe ment
vagy azt, ami majd lesz
Körülötte a lét szüntelen
hullámverése
A pillantás némaságában
nem lát mást
csak a véletlenszerű
változást
Ami mindig is Önmaga
rejtélye marad
Olyan napsütötte
Olyan napsütötte a másik
élet
Olyan izgalmas egy
lépcsőház
ahol képzeletbeli lények
jönnek-mennek
le föl rohangálok utánuk
le és föl le és föl, mint
az angyalok
Lehetne ez egy képzelt
esemény
Egy
kieszelt időben
Ahol a semmi se tartós
ahol csak a le föl le
létezik
Egy olyan idő, amiben egy
angyalt megállítok
néha az ember olyasmit
lát,
ami a hihetetlennek tűnik
de nem teszi fel a kérdést, hogy
lehetséges-e itt még valami?
Hiszen a szavak újabb
szavakhoz vezetnek
és az ember hajlamos azt képzelni, hogy aki nem létezik
az már nincs is
pedig a világ takarásában
a
lehetséges ugrásra készen várja, hogy megvalósuljon
Vegyünk tehát egy angyalt
Aki lépcsőzik le s fel
Zihál de nagyon élvezi
És amikor egy
szusszanásra megáll
Én utolérem a
lépcsőfordulóban
látszik, hogy fogalma
sincs, hogy ki vagyok?
jó, én sem tudom,
én ugyan nem kérdeznék
olyanokat, hogy te hogyan
láthattál meg?
nem mondanám azt, hogy én
észrevétlen vagyok
mert ahhoz, hogy
válaszolhassak
vagy, hogy feltegyem azt
a kérdést, hogy
ezt most ő mondja vagy én
mondom?
ahhoz azt kéne tudnom,
hogy ki ő?
Hogy kerül ebbe a Házba?
És miért mondja azt, hogy
én a
Megmagyarázhatatlanban
lakom?
Pedig ő bennem lakik
sürgés forgás
sürgés-forgás
mások is készülődnek
szívesen
lennének
és
nemsokára lesznek
lenne
csak idő megfigyelni őket,
ahogy
kikelnek
ellenem van ez az egész
a keletkezés felől nézve
útban vagyok
bár ez sem biztos,
hiszen az
emberek többsége nem születik meg
A legtöbben már előbb
odavesznek, mielőtt lenne belőlük valami
Talán a láthatatlanban
valósulnak meg
ott jönnek elő,
hisz minden ott van,
ha nem is valóságosan,
csak úgy, mint egy
lehetséges
és ami itt van, az is
hamar felszívódik a láthatatlanságban
szinte véletlen,
hogy én még itt vagyok
száradó ruhák
száradó ruhák a balkonon
egy kis ügyetlen neon
reklám
igénytelen bútorok
a dolgok a maguk szelíd makacsságával
jelzik, hogy a lélek
saját anyagában
mélyen eltemetve
még pulzál
de mindez már csak árnyék
csak ragaszkodásból van
verejtékezik
verejtékezik, föl-
fölriad
önmagát, faggatja
számtalan feltételezés
közepette
mintegy sejtésként éli át
a szüntelen
kavargásban
a kapcsolat nélküli
jelenségeket
visszafelé megyek
visszafelé
megyek az időben
És akkor meglátom az
újraszületési helyét,
és meglátom leendő apámat
és anyámat közösülés közben
felzaklat a vágy
az anyámra vágyom,
és féltékennyé tesz
az a vetélytárs, aki őt
ölelni igyekszik
