Írásbeli beszélgetés
Ladik Katalinnal, 1991 áprilisában
Rémlik az akció a múltból. Ladik
Katalin leúsztatta Magyarországot a Dunán. Később kiderült, hogy nem
Magyarország úszott le (el). Hogy is volt ez? Mi volt ez az akció?
Három akcióm volt a Duna partján, nem tudom, melyikre gondolsz. Röviden
elmondom őket sorjában:
Az első happening 1968. május
elsején volt Szentendre közelében. A Duna-parton zajlott le, rajtam kívül Szentjóby Tamás, Erdély Miklós, Szalay
Györgyi, Dárday István, Dúl Antal, Urbán Miklós és Roger Benichou voltak a
résztvevők. A happening címe UFO (találka)
volt. A happening részletes leírását a Jelenlét
(Szógettó) 1989/ 1-2. száma közli Szentjóby tollából. Én is ezt a
dokumentumot használom fel az esemény felidézésekor. Tehát én akkor nem
úsztattam le Magyarországot a Dunán, a hideg vízben Erdély Miklós mosta a lábát
és korbácsolta véresre a saját hátát, de Szalay volt az, aki vörösre festett
halakat dobott a vízbe. Én a csillámló Duna vizére emlékszem, és a közelben földöntúlinak
ható, ezüstbe csomagolt, egyiptomi múmiához hasonló, szikrázó, fekvő szoborra
emlékszem, amelyet minden utasítás nélkül ösztönösen kicsomagoltam. A kibontott
csomagban Szentjóby fuldokolt. Hunyorogtunk mind a ketten az erős fényben, meg
zavarunkban, mert akkor láttuk egymást először, ezért volt Találka a happening alcíme.
Ehhez az eseményhez fűződnek többet között a következő verseim:
Ehhez az eseményhez fűződnek többet között a következő verseim:
maga az a kövér pasas
aki cseresznyeruhában jár és riogatja
az ablakokat
lábat mos a fényes ég alatt és betöri
a madarakat
lábat tör és lemossa a madarakat
farkában cseresznyemag aki egy kövér
pasas
hiba
történhetett ezt rögtön észrevettük
rigónk volt elég meg autógumink
a lepedőben szappan fű meg a holttest
ugye
aki az én szerelmesem sárga trikóban
aki az én autóbuszom sárga trikóban
az én emeletes házam talpig madárban
Második alcíme Újvidék
leúsztatása a Dunán, és rajtam kívül csak a fotós és néhány véletlen
járókelő volt jelen 1975-ben. Újvidék (Novi Sad) képeslapjait szórtam a Dunába,
s folyamatosan fényképeztük a város közismert épületeinek, jellegzetességeinek
(városháza, templom, vár, stb.) lemerülését, eltávolodását az események
színhelyétől. Ez a fotó-performance a Belgrádi Modern Művészetek Múzeumának
tulajdona lett.
A harmadik performance címe Budapest leúsztatása a Dunán. 1989-ben
történt Budapesten, azonos forgatókönyv szerint, mint Újvidéken, azzal a
különbséggel, hogy Budapesten a televízió forgatócsoportja is rögzítette az
eseményt. Újvidéken pedig „kihalásztam” Budapestet a Dunából, és azon nyomban
Újvidéket úsztattam le vízküldemény gyanánt.
A te ötleted volt, hogy
Magyarországot is le kellene úsztatni a Dunán, és 1990. október 26-án terveztük
a leúsztatást, de a nevezetes taxisblokád miatt nem tudtunk eljutni a
Duna-partra. Egyébként a taxisok elvégezték helyettünk a munkát. „Keményebben”
úsztatták le egész Magyarországot, mint néhány művész együttvéve. Az élet
csinálja a legjelentősebb happeningeket.
Elképzelem, hogy valamit visz a víz. Egy „Ladikot”. Sodródik? Valaki
irányítja? Honnan, hova? Ez most önmaga „Ladikja”, vagy másé? Bérbe kapta, és
visszaadja? Kinek? Kinek őrzi meg?
Erre a kérdésre néhány verssel válaszolnék:
fehér kutya a végtelenben
öt csillag közt jártam
öt halált elhagytam
a hetedik csillag után
szegfűbe haraptam
kereszthídra léptem
kereszthídra léptem
és lenéztem
volt ott zöld sárga kék
meg minden
az egész életem
önéletrajz
most megiszom a tejet
most verést kapok
tél van és táncolok
megiszom táncolok
szoptatok
lábam közt az ég
most már meghalok
Ötéves korom óta a magam „révésze” vagyok. Mégis, mindig úgy éreztem,
hogy rajtam kívül a sors is irányítja életemet. Azonkívül, hogy keményen
„evezek” az ár ellen, vagy, hogy kijussak a mocsárból, az állóvízből, időnként
hagyom magam sodortatni. Aki rám osztotta ezt a ladikot, majd visszaveszi
amikor eljön az idő, addig pedig alaposan megdolgoztatom, mert tudatában
vagyok, hogy a használati idő véges.
Mi a Ladik igazi neve? Neves, vagy névtelen Ladik? A Katalin nevet
kitől kaptad? De Ladik Ferenc és Ladik Margit, nemcsak mint a „névadói”
érdekelnek.
Ritka név a Ladik, és valódi. Nem én választottam, de megtartottam. A
Katalin név Jugoszláviában a szláv fülnek rendkívül egzotikusnak és erotikusnak
hangzik. Igaz, én is jócskán hozzájárultam e név erotikus képzettársításához.
Apám Ladik Ferenc napszámos és rakodómunkás volt, írástudatlanul halt
meg. Anyám Tápai Margit napszámos,
munkásnő és háztartásbeli volt, de sokat olvasott és Franciaországban
szövőmunkásként dolgozott, Lyonban. Újvidéken zsidó családoknál volt cseléd.
Anyai nagyapámtól örököltem a misztikum, a mágia iránti érzékenységemet,
anyámtól pedig az idegrendszeremet.
Nekem ez a „Ladik” talált tárgy. Neked, azt
hiszem, nem. Melyik fontosabb, e „Ladik” teste, vagy a „Ladik” lelke? Miért
autentikus kifejezési mód a számodra, miért áll hozzád közel a body art?
Nekem is talált tárgy ez a
„Ladik”. A teste is meg a lelke is. Egyik sem fontos számomra, de ha már
vannak, élek velük, formálom őket és vállalom értük a következményeket. Sok
gondom van velük, de lassan, majd csak megismerem őket.
A body art számomra testbeszéd. Amikor a műalkotás teremtője önmaga a
tartalom és a forma is. Ez nem szerep, nem rendezés, nem képzőművészet, nem
költészet – mégis mindez együtt van ebben a „műben”. Szerintem a Jóisten volt
az első body art művész, mert tudniillik a saját képére teremtette a világot.
A body art egyik módja annak, hogy megsemmisítsem gyarló, hiú énemet.
Nem véletlenül kérdezek a testre. Milyen, és mekkora szerepe van az
érzékiségnek, az erotikának munkáidban, költészetedben?
Hát, igen, a dualizmus nagy átok, de örökös ihlet az európai ember
számára. Persze, hogy rendkívül nagy szerepe volt a dualizmusnak életemben. A
test jelenti az életet, de a múlandóságot is. Ha a múlandóságra gondolok,
Éroszra és Tanathoszra is gondolok, a vágyódásra és a halálra, az örökös
körforgásra, az egymást kiegészítő ellentétpárra, amely a világmindenséget
alkotja (a jin és a jang), a női és a férfi princípiumra gondolok, amelyek a
látható és a láthatatlan világunkat határozzák meg.
Ilyen értelemben az
erotikának, mint életerőnek nagy jelentősége van számomra, de ugyanekkora
hajtóerő a haláltudat, halálösztön, az önpusztítás. Mindez jellemző Skorpió
voltomra.
Mennyire fontos, fontos-e a női szerep a számodra? Hol kezdődik, és hol
végződik a női szerep? (Szerep? Maszk? Valóság?)
Nagyon sokáig nem tudtam megbékélni a testem miatt, főleg
pubertáskorban éreztem büntetésnek női mivoltomat. Aztán beletörődtem, de
valójában irigyeltem a férfiakat, mert úgy gondoltam, hogy őket kevésbé zavarja
a testük, művészi ambíciójuk megvalósításában, mint a nőket. Valójában, nem
volt nekem bajom a testemmel, hanem a környezetem, meg a történelem bizonyítja
és érezteti velem a nő alacsonyabb rendű voltát. Rengeteg energiát fecséreltem
el efféle előítéletek leküzdésére. Egy kissé bele is rokkantam lelkileg. Ezért
nem szeretem verseim mellé közölni a fényképemet.
Azt hiszem, elég sok minden
„kijutott” nekem ebből a női szerepből. Már majdnem mindent végigcsináltam. Az
elmúlt évtizedek során rájöttem, hogy ebben a „szerepkörben” olyan dolgokról is
vallhatok, mint a férfiak, de ha „másként” szólok, az nem feltétlenül
negatívum.
Első alkotói korszakomban
„férfi pszichével” írtam szándékosan. Most már egyidejűleg vagyok férfi és nő
ugyanabban a versben. Nagy gond ez, amikor idegen nyelvre kell fordítani a
versemet. El kell dönteni, melyik sorban vagyok férfi és melyikben nő…
Jin és
Jang
Sem a szakadék innenső oldalán,
Sem az álom kútjában.
Sem bennem, sem kívülem.
Egyedül vagyok a moziteremben,
A vetítővásznon magamat nézem.
Rajtam kívül, csak ő néz engem.
Itt merül fel a következő kérdés is. Mi
számodra az androgyn-lét vágya? Egy újabb szerep? Főszerep? Átlépés általa a
mitológiába?
Szó sincs szerepről. Az androgyn-lét után egészen fiatal korom óta
vonzódom. Az androgynos-téma pedig egész munkásságom egyik alapköve. Szinte
minden megnyilatkozásomban, cselekedetemben megtalálható.
Döbbenettel olvastam
huszonegy éves koromban Platon Lakomájában az androgyn-mítoszt. Ugyanilyen
döbbenettel olvastam két évvel ezelőtt Hamvas
Béla az Androgynos című költői
esszéjét. Íme néhány idézet a Hamvas Béla-műből:
„A semleges nem eredetileg
minden valószínűség szerint androgynos volt. Nem mint most, mind a két nem,
vagyis mind a két nem iránt közömbös, hanem mind a két nem felé érzékeny. A
semlegesség a primordiális androgynos elfajulása… A hím-nő-lény a hím nem felé
is, a nő felé is nyílt és a két nemet összeköti; a semlegesség a két nem felé
zárt, ezért a két nemet elválasztja. Mivel azonban minden létezőnek kell, hogy
neme legyen, a nemi semlegesség nemtelenség és csak a lét korrupciójának
tüneteként fogható fel.
A hím és nő tulajdonképpen
nem a teljes nem, hanem a teljes egynek kettétört volta; a férfi is félnemű, a
nő is félnemű. A teljes és egész nem neve az androgynos. De az androgynos az
aranymetszet szerint oszlott meg; és pedig úgy, hogy az androgynosból a
nagyobbik rész a hímre, a kisebbik a nőre esett. Ami körülbelül azt jelenti,
hogy a férfi nagyobb arányban hímnős-lény, mint a nő. A létkorrupció
növekedésével azonban az aranymetszet arány is elveszett és egy emberen belül a
hím és nő aránya teljesen szabálytalan, és a törésvonal egyenetlen, egyénenként
más és más. Összeillő hím és nőstény kizárt esetté lett. Ettől kezdve a hím és
a nő egyeztetése emberi létfeladattá vált, éspedig az egyike a legnagyobb és
legnehezebb faladatoknak.”
Egy idézet Kungfutse Yi-king-kommentárjából:
„A lét akkor válik
tökéletessé, ha az ég és a föld, a szellem és a természet, a teremtő és a
befogadó lény egymást kölcsönösen áthatja, mert akkor a világegyetem örök
rendje megvalósul.”
Az Úrnak szájhagyományban
fennmaradt igéje pedig így hangzik: „Mikor azt kérdezték tőle, a teljesség
mikor következik el, azt válaszolta: Ha a kettő egy lesz, ha nem lesz többé
férfi és nő, hanem eggyé válik és egy lesz.”
Még egy Hamvas Béla-idézet:
„Az androgynos kettős
jelenlét. És minél inkább itt, konkrétan, egyszer múlandóságban, annál inkább
az örök állandóságban időtlenül. A múlandóság transzcendenciája. A végtelen
pillanat. A teremtett mű hatalmának erőfeszítése, és elmerülni az enyésző
pillanatban. A két halhatatlanságeszmény együtt… A férfi tevékenysége
halhatatlannak lenni az örök momentumban; a nő tevékenysége halhatatlannak
lenni a múlandóságban.”
Az idézetekből egyelőre
ennyit. Ezek után érthető, hogy férfilényem az örök momentumra való törekvés
miatt akar kiteljesedni a költészetben, női lényem pedig a pillanatművészettel
foglalkozik, a múlandó színművészetben, body
artban, happeningben valósul meg.
Gyere velem a mitológiába
Gregor Davidovnak
Gyere velem a mitológiába,
amely rólam szól s ettől kockázatos.
Androgyn vagyok; hazug. Tehát
őszinte.
Csakis önmagamról adok
információt,
s mivel az mindenkit érdekel –
közügy.
Az önkínzás eredménye vagyok, az
önszerelemé.
Gyere velem a mitológiába,
minden eddigi munkám kárbavész,
nem akarok műtárgy lenni. Letéptem láncaimat,
a teremtőnek nincs már hatalma
fölöttem.
Nincs esélyem. Tehát aktuális vagyok.
A „teljes” színház érdekel, annak minden
formája. Milyen viszonyban vannak az egyes szerepek? A performance-ok hősnője
hogyan kapcsolódik a fónikus költemények megszólaltatójához? A színésznőhöz? Mi
köti össze őket? Ez a sajátos egyszemélyes színház hogyan kapcsolódik a
költészethez?
A „teljes színház” érdekel Antonin
Artaud értelmezésében. Ezt az artaud-i színházat ösztönösen kezdtem
művelni, s csak később találtam meg hozzá az elméletet. A magam dolgát
végeztem. A totális kommunikációt szerettem volna elérni köztem és a
közönség/résztvevők között, amely visszacsatolásos módon zárt energiarendszert
alkot, olyan fluidumot, amelyből én is, a „közönség” is feltöltődve indulunk
haza, s csak egy idő múlva vesszük észre a változást.
Az én „színházam” minden
érzékszervre hat, a szertartás, a mágikus jellegre fekteti a hangsúlyt. Ezért
minden mozdulatnak, kelléknek szimbolikus és mágikus jelentősége van. Ez a
mágikus jelenlét rettentő önszigorra kötelez. Miként a sámán közvetítő az
emberek és istenek között – öngyilkosjelölt. Az artaud-i színház nem „költői”
színház. Nincs szerepjátszás. Az vagyok, aki. Öngyilkosjelölt.
Az első szín: a fehér.
Viselsz engem? Én a vágy vagyok.
Mozdulat alulról felfelé, a ragyogó
Egyhez.
VÁGYÓDOM IS, VALÓBAN, DE OLY NEHÉZ
ELINDULNI!
Mint zavaros fény, saját farkába
harap,
ő a kígyó, a középpontját elvesztett
lény,
olló a holdba, PUFFF.
(Zöld kesztyűben, PUFFF, akár a villám)
Szeretem ezt a színházat, amit csinálsz
(mit tagadjam). Viszontlátom költészetednek elemeit: a hegedűt, az esernyőt, a
madarakat stb. Mit jeleznek ezek az (alap)motívumok önmagukon túl? Mi
„szövődik” általuk?
Erre a kérdésre nem nekem kell
válaszolnom. A nézőket kell megkérdezni. Én nem tudhatom bizonyosan, csak
sejthetem, mi „szövődik” a néző képzeletében az általam felmutatott
tárgyszimbólum nyomán. Én beindítok egy asszociációs folyamatot, amelynek
végeredményét sejtem, de a nézőn múlik, hogyan fejezi be önmagában az általam
felkínált művet. A néző az én társszerzőm. A vers, a színház közös alkotói
folyamat.
minden azon múlik
ahogyan a moziból jössz ki és hónod alá veszed
hegedű jön ki langyos tojás mellé
teszed
pacsirtát veszel és hegedűbe teszed
s a tojás elsírja magát
Mi köti, csomózza egy egésszé ezeket a
motívumokat? Jól érzem-e a népi varázslás, ráolvasás fogásait? Mi a viszonyod a
mágiához?
Mi köti össze az esernyőt és a varrógépet a műtőasztalon? Nem vagyok
meggyőződve, hogy mindenáron össze kell kötni, egésszé csomózni bizonyos
dolgokat. Ami pedig a népi varázslás, ráolvasás „fogásait” illeti, alkotói
műhelyemben sajátságos recept szerint használom a szavakat. A mindennapi
életben túl sok a fecsegés. A szavak elvesztették jelentőségüket és súlyukat.
Felelőtlenül bánunk a szavakkal, ezért nem értjük meg egymást.
Jól látom, hogy a népmesei motívumok, gyermekmondókák, népdalok
struktúrái „segítik” a formálást? Milyen költészettechnikai elvárások követelik
meg ezek használatát? Miért fontos számodra az ún. „gyermeki lét” felidézése?
A népmesei motívumok, gyermeki mondókák, a népdalok költészetem
gyökereit jelentik, nem pedig bizonyos költészettechnikai elvárások követelik
meg tőlem ezek használatát. Nálam a népmese világa a legmélyebb tartalmat
jelenti, akárcsak a mitológia, a vallási motívumok. Persze, ezeknek eszköztárát
felhasználom, sőt, „tovább írom” a meséket, aztán vannak ún. „angyalverseim”
is, varázsmondókáim stb.
Jík! Jík! Hú.
Kvrc. Kvrc.
Hess!
(Jégmadár)
Én nem választom külön az ún.
„gyermeki létet” a „felnőttléttől”. Én egyetlen létből merítek. Első
rácsodálkozásom a világra a mai napig tart. A legkorábbi gyermekkoromban
feltett kérdésekre még most is keresem a választ.
Peer Gynt ragadozó madarakkal
Kövem, le oda, hadd figyelek morajára!
Bezárom a ketrecet, kulcsát a kútba
dobom.
Ha! Villant a mélyből: wer bist du?
Zajtalan tágul a seb – táj messze
északon.
Mély ezüst áramlata bezárja a
szörnyeket éjszakára.
Mégis különös: ma milyen sokára
Kel fel a nap. Ideje kiszabott.
Egy ember! Ki ő? Mi ő?
Ő: önmaga.
Ugrik egyet. Oda be! Oda be!
A ketrecbe vissza! Csodálatos,
ragadozó kabátok
Nyalogatják nagy, zöld sebeit.
Két kabátujj között, ahol a szárnyak
ernyedten szétváltak
Üldözője vigyorog rá.
S ő vijjogva fölrepül,
Combjai közé szorítja,
Szárnyal vele, zuhan vele.
Hogyan keletkezik a vers? Hogyan írsz?
Nem „egy lélegzetre” írom verseimet. Szó-hang-képmozaikból,
ritmusfoszlányokból, vizuális, tipográfiai ötletekből építkezem, kemény
munkával „faragom” verseimet, s amikor szerencsém van, az ihlet is hozzám
szegül. Ám a leggyakrabban mégis nagyon küzdök az írás ellen, miként József
Attila „amikor verset ír az ember, verset nem írni volna jó”, én is folyton
elodáznám ezt a dolgot. Az írás nálam hosszas folyamat, többször visszatérek
ugyanahhoz a vershez, néhányszor átírom. Egy versnek néha több változata is
van.
Hogyan keletkezik a „fónikus” költemény?
A „fülemben van a hangköltemény s csak emlékeztetőül írok le magamnak
partitúra gyanánt bizonyos támpontokat, vizuális jeleket, amelyek felidézik
bennem a fónikus verset. Máskor bizonyos szövegek, képversek késztetnek
énekbeszédre, fónikus rögtönzésre.
De mindez, amit idáig
beszéltem, a hangköltészet műhelytitka, gyakorlati része. Költői ars poeticám a
sikoly. A sikoly a költészet szubsztanciája. Ahogyan a költő műhelye a
purgatórium, úgy a költészet maga a sikoly. Minden vers egy sikoly. Mert „aki
dudás akar lenni, pokolra kell annak menni…” Sok út vezet arrafelé. A fónikus
költészet is csupán egy út az Egyetlen Sikoly felé.
Hogyan keletkeznek az akciók, happeningek, performance-ok? Beszélj
nekem a video-performance-aidról. (Poemim,
Magic Bread, Spaces, Alice stb.)
Verseim legnagyobb részét hangtalanul, magányosan, négy fal között kell
olvasni. Ezeket a verseket nem szeretem közönség előtt „előadni”, nem is
szívesen hallgatom őket mások előadásában. Ezekkel a versekkel vagyok a
legintimebb viszonyban az olvasóval. Amikor ezeket a verseket írom, úgy érzem,
nem vagyok egyedül.
Fónikus költeményeim, a
happeningek, performance-ok valójában nyilvános katarzisok, és a magányról
szólnak. Ezek a hangzatos és látványos produkciók, az egyébként introvertált
személyiségemnek kétségbeesett, extrovertált „öt percei”.
Szeretném, ha felelevenítenéd
a Dufréne-nel,
Ferlinghetti-vel és Ginsberg-el közös
fellépéseidet.
1977-ben találkoztam először Dufréne-vel
Amszterdamban, a Stedelíjk Múzeumban
megrendezett nemzetközi „Tekst in Geluid”
elnevezésű hangköltészeti fesztiválon.
Számomra ez az amszterdami szereplés jelentette a későbbi
fellépéssorozatom kezdetét, valamint a nemzetközi hangköltészeti antológiákba
való „betörést”. Dufréne robosztus egyénisége és sajátságos előadásmódja
rendkívül szuggesztíven hatott rám és más művészekre is. Aztán volt még egy
közös fellépésünk Párizsban a Georges
Pompidou Művészeti Központban. Ferlinghettivel
és Gingsberggel Milánóban léptem fel
egy nemzetközi költő i fesztiválon az UNESCO szervezésében 1982-ben.
Ferlinghettivel különösen jó barátságban voltam, és jó ideig leveleztünk.
Ez a lassan kiteljesedő életmű hogyan kapcsolódik a hatvanas, hetvenes
évek avantgarde kísérleteihez? Az ajánlásaid között ilyen neveket találok, mint:
Hajas Tibor, Erdély Miklós, Szentjóby
Tamás, Molnár Gergely (Gregor Davidov), Beke László. Miért vonzódsz ezekhez a „személyiségekhez”, neoavantgarde törekvésekhez?
A kritikusok dolga megállapítani, hogyan kapcsolódik munkásságom a
hatvanas-hetvenes évek avantgarde kísérleteihez. Tény, hogy ezek az évtizedek
alapvetően meghatározták akkori életérzésemet, akárcsak minden esemény, vagy
személy, aki élményt jelentett számomra. Az együttérzés, rokonlelkűség,
vonzódás kölcsönös volt az általad említett személyekkel.
A varrólány attól jön
Molnár Gergelynek
A varrólány attól jön, aki a tömeg
médiuma.
Fajtiszta kentaur. Egy test, két
léke.
Vérző varródoboz. Csak rá kell
nézni.
Rohan a forradalomba.
A varrólány attól bő, aki rajta
fekszik.
Öt évi pályaudvar. Szigorított
muskátli.
Nem született kentaur: azzá
nevelték.
A pályaudvar attól bő, aki rajta
fekszik.
Nem Keleti: azzá nevelték.
Fajtiszta varródoboz. Egy test, két
lélek.
Muskátli, amely nem tud meghasadni.
A muskátli önmagához nyúl, megöli
magát.
Mert van miért. Van kihez.
Nature morte 1980
Hajas Tibor emlékének
Megérinti a csillogó, vörhenyes
blúzokat
hol egy eljövendő borzalmas tablóból
naplemente
csorog.
Fehér, apró teste
köteleken kifeszítve lángol,
feje helyén még ott csillog a nyár,
oda húzza a véres tükröt.
Sóban a víz ég, selyemhúrokon az
olaj.
Mert mást nézünk és mást látunk
mi, akik menetjegy nélkül forró
háztetőn toporgunk
s csodáljuk őt, ki könnyedén egy égi
villamosba ugrik.
Hattyútojás
gőzben, dalban
Beke Lászlónak
Homlokán „Légy tilos” ars poetica
torkában önműködő piros haboltó,
melyet a hattyú oltására használ.
A selyemgombóc kizárólag a „belső
tüzekre” irányul,
s merőben új anyanyelvet alakít ki.
Az alkímista tükör: Tűzvész makett.
Életművész jelenléte a „második
valóságban”
teljesedik ki.
Fluxus hattyú modell.
Fehér éjszakában lángoló ejtőernyő.
Nem
jobb gyönyörre támadni fel
Erdély Miklós emlékének
A sötétszárnyú angyal labirintust
épít.
A cipőket kéri, amikor kilép a
gyönyörből.
Öt szája, öt arcba harap.
Az ajtóból, melyet nem nyit ki
tanítványának,
Azt üzeni, visszajön tavaszra!
Mintha már nem venné észre a tóban a
zsírszobrokat,
Kertjére néz. Arca nyugodt, derűs.
Sötétedik. Az égbolt fölénk szárad.
Üres és kemény ruhánk ragad.
Az üveghez szorítva sírunk. Mögött.
FUGVA, HUSZTUZVA,
ÜKLELVE, KETVE,
ÜLÖD.
Ezt a költeményt is l
e
j
j
e
b
b
kellett volna kezdeni.
Nemrégiben jelent meg (végre)
Magyarországon a válogatott versesköteted. Tekinthetem-e ezt a kötetet
életművázlatnak? Milyen motívumok szabták meg a szerkezetét? Mi a viszonya az
eddigi kötetekhez?
Természetesen életműváz ez a kötet, hiszen eddig megjelent
versesköteteim legjavát tartalmazza. A kötetek időrendi sorrendjén kívül
bizonyos sajátságos motívumok is meghatározzák e kötet szerkezetét. A
versciklusok címei legtöbbször egy korábbi verskötet címén kívül bizonyos
témakört is jelentenek. Vannak ebben a kötetben teljesen új versciklusok is. A Kiűzetés című kötetem a következő
ciklusokból áll: Éjféli rondó, UFO Party,
Elindultak a kis piros buldózerek, Mesék a hétfejű varrógépről, Inkarnált
bábjátékosok, A parázna söprű, Homo galacticus, Bukott angyalok.
A kötet címe: Kiűzetés. A kötet egyik utolsó
ciklusa a Homo galacticus vízióját járja körül. Kiűzetés? Honnan és hova?
Erre a kérdésre nemcsak egy mondatban, de egy kötet össze versével sem
tudtam kimerítő választ adni, sőt, legújabb verseskötetemben is folytattam a
homo galacticus és a kiűzetés problematikáját. A kéziratban lévő kötet címe: Jegyesség.
Édentől
Keletre
Rommezőkön bukdácsolnak,
Markukban a betört ég üvegcserepei.
Elvérzik csuklójukon a reggel,
A szilánkokat üres szemgödreikbe tömik.
Egy idézettel fejezném be válaszomat. Egy részletet idézek a Bukott angyalok című versből:
Felkészülve a végső ítéletre,
lecsatolja szárnyait,
Fáradtan, becsapva, átöleli vérbírája
Ködszerű, szertefoszló lábait.
Egyre távolabb egymástól a kijelölt
csillagpályán
Két egymásért üvöltő szörnyeteg.
Egyáltalán hol vagy most? Hol tartasz? Mit
csinálsz (az Édenen túl?), „Két part között”? Megvan-e még a „révész”? Megvan-e
még a „két part”? Megvan-e még a két folyó?
Most jegyese vagyok a négy őselemnek: a víznek, levegőnek, földnek,
tűznek. Ebből következik, hogy jegyese vagyok Érosznak és Tanathosznak. Mint
említettem, új verseskötetem címe Jegyesség.
A kötet a Jin és Jang ciklussal
kezdődik, melynek mottójául Dobai Péter
egy verssorát kölcsönöztem:
Ismertek bennem téged
és engem tebenned
A Víz és levegő versciklusom
mottójául egy Ezra Pound-idézetet
vettem:
A bűn itt: amit nem tettünk meg
kiégett, szomjúhozó kétségek között
A Tűz és föld versciklus
mottójául pedig William Blake egy
mondatát használtam fel:
Az energia Örökös Gyönyör
Mi is kérdeztél? Mondd, nem kérdezhetek én is vissza?
Nem
lehetne most visszafordulni?
Az angyal, ha fent él, szent lény,
de ha
lemerül, ördögivé változik.
(Hamvas Béla)
Valami
fényt, elég, hogy látni lehessen az élőket,
mondta mielőtt elmerült volna.
Aztán szünet.
Nem lehetne most visszafordulni
a cöléstől, mint hajdani lámpa,
két egymásba feledkezett kéz?
Ártékonyan a játszástól,
cöléstől ártékonyan a sziklák és a
tenger között.
Nem sok ideje maradt a lemerülésig,
pedig még annyi új ige a szájában és
ágyékában!
Kinek ajándékozza?
Kibe ültesse?
Hol vannak az asszonyok, a kutyák, a
csillagok?
Túl sok a reflektor, a kötődés.
Törülközőt cserél.
Enyhe fuvallat.
Hajdani lámpa alatt a kígyó.
Szünet, hosszú szünet.
Kotorászik a táskájában. Fogkefe,
gyöngysor.
Miért is jött? És hová?
Túl korán, vagy túl későn érkezett?
