Az
Angyal
Az
Angyal vérben áll
Arannyal
patkolt száj
Kivert
fogak
vetés
Ördögzongora
Nap
mint nap
(mostanában)
téged
iskolázlak
a
tested
(ördögzongora)
nem-létező
billentyűket fogok be
(és
mintha)
érezném
is lüktetésük
(és
mintha)
egy
képzeletbeli szobában
egy
elfelejtett álom dallamára
lassan
fordulnék
(miközben)
tudnám
hogy nem igaz
nem
én vagyok ez az új fordulat itt
nincs
forgás, nincs zene, semmi hang
(ám)
mégis
érzem én, hogy mikor kell fordulni
(…)
pörgök
e
dal örvényében
te
vagy az?
Örök
tavasz
A
WC. falán
Félmeztelen
nők
Félig
sikerült pózokban
Széttárt
combokkal
Ceruza-rajzokból.
A
kontúrokat már elmaszatolták.
De
nyilakkal vannak a formák jelölve,
S
ahogy erősen nézem,
Felrémlik
a melled alakja,
És a
combod is.
Mert
aki már látott
Nőket
vetkőzni
Hajlongani,
megmerevedni
Az
ölelésben
Abban
mindig ilyen
Egyforma,
bágyadt,
Kesernyés
képek maradnak.
Mégis
megdöbbenek
Mikor
ölellek bennem az ágad
Lombot
hajt, illatot áraszt,
Én a
gyönyört nem tépem gyökerestől
A
szememből, ha szédelgek
S
mint aki ősember, primitív
rajzait
vizsgálja
S
hirtelen ráakadna Rodin szobrára
Felkiáltok:
Én szeretlek!
