Bevezető a fosztóKépzőhöz

Kornis Mihály: Bevezető a fosztóKépzőhöz

Nekem ezek a szövegek nagyon tetszenek. Nem is merem igazából az egészet elolvasni, mert túlságosan hat rám. Nem a mûvészete érint meg, kit érdekel a mûvészete, nem is a forradalmi nyelvtana, ki nem szarja le a forradalmi nyelvtant, és még sok mindent mondhatnék e szöveg kiküzdött erényeivel kapcsolatban, hanem a lelke. A text lelke.
A benseje, a pszihéje, a világa, az õszintesége, az intimtása, a véglegessége, a végleges reménytelensége, a dühe, a jósága…. Valami ritka és titokzatos erõ. A vesztesek nem szoktak megszólalni. Az SZTK-vényre kapható kegyelemszemüvegnek nincs poétikája. Dehogy nincs! Csak a költõk mostanában ritkán hordanak olyat az orrukon, különösen a nagyok nem, és különösen nem évtizedeken át. Barna Róbert ha szemüvege nincs is - azt hiszem , a boldog, totálkáros szegények szemével nézi a világot. Szót kér a stikkes. Halló, halló, itt az utolsó ember beszél, de mégis mintha túlnanról, hát bizony most már tényleg mindenen túlról szólalna meg, agyasan hebegve és ravaszkodva, és ragaszkodva is persze a maga igazához, tántoríthatatlan balekként. Az Übermensch derûje. Svejk, a végsõ állapotban. Hamlet utsó monológja. Úgy nagyjából ez a mi egész ágyútöltelék és latrinamajom hõs panoptikumunk 1600-tól napjainkig. Az Olvasónak mondjátok meg, hogy Barna Robi külsõre pont úgy néz ki, mint Sam Small. Annyi idõs is. A csodák úgy esnek körülötte, ahogy az alma hull a fáról. Újabban fiatal felesége és két kicsi gyermeke is van. Mióta meghalt Petri, õ az elsõ ember a világon, aki iránt barátságot érzek. (Hát ezt talán ne mondjátok meg az Olvasónak mégse, semmi köze hozzá.) Azt hiszem, a dolgozók gimnáziumban levelezõ szakon? magyartanár. Tulajdonképpen, mióta él, írja ezt a könyvet. Nem az a tipus, aki minden áron írókarriert akar csinálni. Az a gyanúm, hogy nagyobb az étvágya. Jóllehet kezdõ íróként volt ismert harminc évvel ezelõtt, késõbb igazán mellesleg - készített Nádas Péterrel egy emlékezetesen szép interjút, és volt néhány kiállítása is… De emberöltõnyi ideje már nem jár sehova. Otthon ül, és ír.
Prózát?

Lehet, hogy száz év múlva énekelni fogják…

Kornis Mihály