Barna Róbert
(!+?)2
Kagyló
Könyvek,
Kalligram Kiadó
Felkiáltójel plusz kérdőjel a
négyzeten. És mindez egy fehér mezőben, egy üres lap közepén.
Mi ez? Egy matematikai képlet, konceptuális
nyomat, egy szellemszobor kódja, egy virtuális költemény, egy tipográfiai
kompozíció vagy mégis inkább egy esemény-partitúra?
A recenzens is tudja, hogy ezek csak rossz
vagy még rosszabb címkék, amikkel fogódzkodót keres, miközben a lényeg
kicsúszik a kezéből. Na, de hisz épp ez a célja egy ilyen alkotásnak: a megfoghatatlanság. Ámde a
megfoghatatlanságnak is mintája van, sőt tárgyiasul és értelmezésért kiált. A
huszadik századi művészet sem kerülheti el a kategorizálást. Úgy tűnik,
szüksége van a kommentárokra épp úgy, mint a dokumentálásra. Az
újrateremtéshez, az elszakadáshoz, de a folytatáshoz is szükségünk van
autentikus ismeretekre, tehát ismertetésekre.
Szükség van a szellemi
mintázatokra, a mintázatok elemzésére. Szükség van eredeti dokumentumok
megmutatására, pláne olyan témákban, mint az intermédiális alkotómódok, a
fluxus, a mail art, a konceptuális kompozíciók, a minimál, a konkrét és
vizuális költészeti kutatások.
Szükség van eredeti anyagok,
filozófiai, művészettörténeti, hatás-technikai vizsgálódások magyarnyelvű
közlésére, mert ilyenekben bizony szűkölködünk. Nehezen hozzáférhetőek a magyar
művészek számára.
Ezt vallhatja e könyvsorozat
szerzője, összeállítója, Koppány Márton is, aki Kagyló címmel a Kalligram Kiadó számára olyan sorozatot
szerkesztett, ami párját ritkítja Közép-Európában.
Hősi cselekedet a
szerkesztőtől – persze a kiadótól is – efféle információt hozni e „barbár
földre”, hogy Janus Pannoniust idézzem. Meglepő vállalkozás ez itthon, a még
mindig csak el- és kimaradni igyekvő „Magyar Ugaron”. És olvasói öröm, hogy
mégis kivirágzott itt, az e témára süket „információs télben” egy janus arcú
„pannóniai mandulafácska”.
„Természetes”, hogy
visszhangtalanul jelent meg egy sorozat, amely persze a formájával is küzdött
az eltűnéséért, hiszen az eddig megjelent könyvek alakja jegyzetfüzet formájú.
A könyvek nagysága, illetve kicsisége az A/5-öt is alig éri el.
A könyvesboltok nem is
találtak nekik helyet. Néha a pénztár mellett lehetett rábukkanni egy-egy
példányra. Azt gondoljuk, hogy a sorozatszerkesztő tudatosan ellene dolgozott a
már ismert és megszokott könyvimázsnak. Koppány Márton konceptuális művek
szerzője is, aki könyvtárgyakat, konceptuális sorozatokat készített az elmúlt
időben. Számára – mondjuk – a lapozás, a könyv kézbentartása legalább olyan
fontos, mint a tartalma. Tehát nem csoda, hogy ezt a formát választotta, és az
sem, hogy nemcsak elméleti írásokat, művészettörténeti, filozófiai műveket
épített a könyvsorozatba, hanem újabb konceptuális műveket, konkrét költészeti
köteteket is.
A sorozat könyvei:
1994
Rakd sorba a gyöngyöket (Fluxus
antológia: George Maciunas, George Brecht, Ben Vautier, stb.)
Megszülettél-e már? (Marcia
E. Vetrocq és David Loy iker-tanulmányai Cavelliniről és az elfojtás buddhista
felfogásáról)
1999
Valami kevesebb (Redukció az
amerikai költészetben: Bern Porter és George Brecht)
A másik oldal (Koppány Márton
sorozatai)
Kőversek (Clark Lumberry
vers-tárgyai)
2000
Zen-kabaré; Barangolás a Fluxus
határvidékén (David Doris tanulmánya)
Min. költ. (Bob Grumman
tanulmánya)
A könyvek tartalma a
megszokott művészeti formák, sőt a művészet ellen fellépő alkotómozgalmak
témáit, eseményeit dolgozza fel.
E mozgalmak jellemzői között
kiemelkedő helyet foglal el az eltűnési vágy, vagyis életmóddá válni, vagyis
meghaladni a művészetet, meghaladni a művészi tárgyat, és a természet részeként
egzisztálni. Ezért nem meglepő, hogy a sorozat nem a tipikus könyvformát
használja, ami csak őriz és informál, hanem olyat, ami tárgyiasságában is hat,
sőt néha talán abban sugárzó igazán. Még pedig azzal, ahogy kézre áll, ahogy a
„zsebbe fér”. Azzal, ahogy az ember megfogja, lapozza, AHOGY HÁZIASÍTJA.
Az ember kagylózik. Ezek a
kis kagyló könyvek apró ékszerként simulnak a kézbe, azon túl, hogy amúgy
szellemi mintázatok lenyomatai.
A világszellem folyamatos
mozgásban van. A szellemi mozgás egy pillanatra se több vagy kevesebb egy
kaotikus nagy mintázatnál. A nyomok persze nem a halhatatlanságról szólnak.
Csak arról, hogy nincsenek elszigetelt események – idézi David Doris Yoko Onót
–, az életnek és a tudatnak a komplexitás a természetes állapota. A végtelen
számú változó a bármi lehetségest, a még be nem következett virtuális
eseményeket jelzi előre, azokat, melyek várnak, hogy észrevegyük vagy
megvalósítsuk őket. A művész csak egy öntőformát hoz létre, a befogadó pedig
közreműködővé válik. A fluxus már önnön nevével is jelzi, hogy transzformációs
mezőnek, áramlásnak tekinti a világot, az alkotást, és azt is feltételezi, hogy
a számtalan mű, a megvalósításban közreműködő anyag és nézőpont között a
legkülönbözőbb erőhatások érvényesülnek.
A köztesség a lényeg, az
„elmozdulás minta”, az egyén és a világ közötti kapcsolat destabilizálása, a
tárgyiasítás lehetetlenné tétele.
A marginálásnak is ez az oka.
David Doris szerint a fluxus kívül maradt a galériák világán, nem hozott sok
pénzt. Nem volt eladható. A fluxus anyagi értékkel alig bíró műveket produkált:
nyomtatványokat, egyszerű, olcsó tárgyakkal megtöltött műanyag dobozokat,
jelentéktelennek látszó játékokat, mulatságos ötleteket, melyekhez véletlen
stratégiákat használt, olyanokat, mint a Dada idején.
Természetesen a könyvsorozat
is véletlenek sorozatának eredménye. „Véletlen”, hogy a szerkesztőt
marginalitásra való hajlama a mail-artosok közé sorolja, hogy tíz éven keresztül
„élvezi” az ismeretlenséget. A mail-artosok kapcsolódása a konkrét
költészethez, a konceptuális alkotásmódhoz, a fluxus hagyományaihoz talán nem
véletlen. De az igen, hogy Koppány Mártont a szóközök, a lapozás érdekli, a
minimalizmus, és hogy egyszavas, egymondatos vers sűrítményeket,
„lapozástechnikai” utasításokat készít. Véletlen az is, hogy három évet
Amerikában tölt, ahol – miközben buddhista és rabbinikus irodalommal
foglalkozik – rátalál bizonyos amerikai kiadványokra, amelyek konceptuális,
vagy konkrét vagy minimál anyagokat közölnek.
„Mi marad, ha elvonatkoztatok
életem anekdotikus és pszichologikus részleteitől – teszi fel kérdést Koppány
Márton magának, magáról, az egyik Kagyló-könyv hátoldalán – Haláltudat és
Semmit Sem Tudás pingpongoznak egy kieséses verseny döntőjében.”
Koppány kilencvennégy körül
kerül kapcsolatba a Kalligram kiadóval. Szigeti Lászlónak egy sorozatot ajánl,
amelyben olyan kulturális, művészeti anyagokról, produktumokról adna
tájékoztatást, amelyek európai kultúrán túli tradíciókhoz kapcsolódnak.
A fluxus hasonló szellemiségű
alkotók laza csoportosulása volt amúgy, írja David T. Doris(nem tudtam melyik lehet az eredeti, hol
„T”-vel, hol „T.” nélkül szerepel a szövegben Doris!) olyan alkotóké, akik
kölcsönösen figyelemmel kísérték, hogy mi történik szakterületeik perifériáin,
akik kíváncsiak voltak arra, hogy mi zajlik, mi van a szakterületek között. Nem
csoda, hogy felfedezéseik olyan új struktúrákat eredményeztek, amelyek a
művészetről vallott fogalmainkat éppúgy próbára teszik, mint azt a
képességünket, hogy művészetnek tekintsünk egyáltalán valamit.
Maga a műalkotás lehet kép,
assemblage, performance, gondolatmenet, szóval minden, ami strukturálni képes a
médiumok közti tereket. Tehát intermédia.
De a legfontosabb jelszó a
köztesség. Az alkotókat nem is az alkotás vonzotta, hanem a folyamatokra való
figyelés, ahogy erről George Brecht is beszélt. Ő az, aki elkezdte a műveit
eseményeknek nevezni. Az események szavakkal nehezen megközelíthető szférában
játszódnak. Nem a nyelv, de nem is a csend, hanem inkább a létezés vagy még
inkább a keletkezés szférájában.
Nincs halhatatlanság, ha van,
nem kell. Inkább az állandó újjászületésre van szükségünk – hangsúlyozták az
alkotók.
A fluxus a nyelvet is csak arra
használja, hogy leleplezze, akárcsak a buddhizmus. A cél a nyelv és forma
nélküli, az illékonyság. Lásd Buddha virágbeszédét vagy az ismert koant: hogyan
szól egy tenyér, ha tapsol.
Buddhista elképzelés szerint,
ha semmi se hiányzik, akkor nincs szükségünk halhatatlanságra, hogy általa
szüntessük meg a hiányt. A modern világban az én a tudat azon igyekezete, hogy
felfogja és tárgyiasítsa önmagát. Így a művészet is csak egy menekülés fajta a
megsemmisülés és a véletlen elől.
Az új művészetben viszont épp
a véletlen a megvilágosodás eszköze. Brecht a szürrealisták automatikus
alkotásmódjával foglalkozik, az új művészek Duchamp-ra hivatkoznak, talált
tárgyakra, Jean Arp és Max Ernst véletlen kollázsaira, Tristan Tzara véletlen
költeményeire. Jönnek a sugalmazásra épített esemény partitúrák.
A köztes dolgok sem belül, sem kívül, hanem csak a
kontextusban megvalósuló események. Elkövetkezik a hétköznapi tárgyak
rendkívülivé változtatása, a rendkívüli gondolatok hétköznapivá tétele. Ez a
fajta művészet egyetlen célt tűz maga elé: ébernek lenni. Nem a hatás a fontos,
hanem a megtörténés, akár a zenben. Demokratikussá válik a terep.
A zenhez egyenes a kapcsolat
– ahogy ezt Doris a fluxusról szóló tanulmányában levezeti. John Cage Daisetsu
T. Suzuki tanítványa volt egy ideig. Cage művészeti és pedagógiai
tevékenységének köszönhető, hogy a Dada és a zen hatásai művészi cselekvésre
ösztönöztek. A Társadalmi Kutatások Új Iskolájának olyan hallgatói vannak 1958-ban
Darmstadtban, akiket a fluxus későbbi alkotói között találhatunk: Dick Higgins,
George Brecht, Jackson Mac Low stb. Cage-hez köthetők La Monte Young, Na June
Paik, hogy az ismertebbeket említsem. És vannak itt leendő konceptuális
alkotók, kísérleti zenészek, videó-művészek, olyanok, akiket a művészetekből
kiszorult vagy még nem létező határterületek érdekelnek.
Ez a köztesség persze ott van
a konkrét költészeti mozgalomban is. Ők a szónál kisebb szöveg-elemekre
koncentrálnak, számokra, köztes terekre. A szó tájképpé sokszorozódik. Lásd
például Geof Huth, Karl Kempton, Richard Kostelanetz vizuális költészeti
tárgyait. Az angol Ian Hamilton Finlay a színekben rejlő hatás lehetőséget
aknázza ki. Betty Radin háromdimenziós virtuális tárgyat készít. Clark Lumberty
(a könyv-felsorolásoknál „Lumberry” néven
szerepel, melyik az igazi?) Hirosimában él hét évig, és a soto-zent
tanulmányozza. Érdeklődése a nyelv iránt Japánban talál először hibás
(roncsolt, rongált), vagy ahogy ő meghatározza: „pára-poétikus” tárgyakra. És a
sor folyatatható. De ennyi elég is az ismertetőből.
Jöjjenek az olvasók! Keressék
a könyveket! Én Aram Saroyan hetvenes évekbeli négylábú m-jével búcsúzom. Ez a
kentaur betű-szörny szépséges emblémája lehetne annak a konceptuális humornak,
amely a könyvekben éppúgy jelen van, mint abban, ha e könyveket majd hiába
keresik, mert olyan apróságok, mert alig néhányszáz példányt nyomtak belőlük.
De azért vannak, mégis, csakazértis, keressék!
A tanulmányom címéül LeRoy Gorman egyik un.
„matematikai költeményét” választottam.
